Harkányról:


Címer


Harkány Címere A mélyből feltörő forrás, illetve a botra tekeredő aranykígyó a gyógyvizet jelképezi. A címer alsó harmadában centrálisan elhelyezkedő ördögfigura Harkány gyógyvízkincsének legendáját szimbolizálja. A zöld mezőben elhelyezkedő aranyszínű napkorongok a természet tisztaságát és közelségét hivatottak jelképezni.

Helyrajz


Harkány a Dunántúl déli részén, a Villányi-hegység és a Dráva-folyó között, a folyó völgyében, a valamikori Bőköz keleti, illetve az Ormánság északkeleti határán fekszik. Pécstől az 58-as számú úton délnek haladva alig 25 kilométerre található. A környező ismertebb települések többek közt Villány (18 km), a minőségi vörösborok hazája, valamint Siklós (5 km), mely a Váráról (Tenkes Kapitánya című TV film) ismert. Harkány Európa legészakiabb mediterrán területe. Természeti adottságai kitűnőek, az évi napsütéses órák száma: 2100-2200.

Történelem


A középkori Harkány (Nagh Harkan) település neve egy 1323-ból származó írásban bukkan fel először, ám a település már csaknem 1000 évvel azelőtt lakott volt ezt bizonyítják a mai Harkány területén és környékén talált, hunoktól és avaroktól származó emlékek.

Bővebb történelmi leírás ezen az oldalon

Gyógyvíz


A gyógyvizet 1823-ban Pogány János gyűdi csatornaásó munkás fedezte fel, érezve, hogy az árokból felbuzgó meleg víz gyógyítóan hat fájó lábára. Miután a kémiai elemzések is bizonyították a víz gyógyító erejét, megkezdődött a település fejlesztése (még a Batthyányk idejében) és ez, az azóta eltelt több mint 150 esztendő alatt a mai, egymillió fős vendégforgalomhoz vezetett. Az alkáli hidrogén karbonátos kénes gyógyvíz összetételét tekintve Európában egyedülálló. Harkány fürdőt kitűnő természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetően, hosszú ideje csak a Reumások Mekkája-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte meg a fürdő kiépítését. Harkány a mozgásszervi-, emésztőrendszeri -, és bőrproblémákkal érkezőkön kívül, a vizes szórakozás-kikapcsolódás híveit is várja, az év minden szakában. A Vendégeket a 13,5 hektáros ősparkban 7.600 m2 vízfelület, 5.000 m2 fedett pihenőterület, 3 gyógy és 5 strandmedence, látványfürdő (2 Jacuzzi, 2 pezsgőmedence, 2 szauna, 2 gőzkabin) várja. A világhírű Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, az év minden napján várja Önt és kedves családját. 2003-ban 1,7 milliárd Ft-ért felújított gyógyfürdőben egy teljesen, egy félig fedett és egy szabad gyógymedence összesen 2.098 m2 vízfelszínnel, 110-153 cm vízmélységgel 34-38 0C víz hőfokkal biztosítja vendégeinknek a gyógyulást. A mozgásszervi, ízületi betegségek megelőzésében-gyógyításában, csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások, valamint a nyirokkeringés zavarainak javításában nagyon szép eredmények érhetők el egy-egy harkányi kúra során. Bőrgyógyászaink kiváló eredményeket értek el a pikkely-sömör (psoriasis) kezelése során a harkányi gyógyvízzel.

A Gyógyító Víz


Az Európában egyedülálló harkányi gyógyvíz 50-70 méteres mélységekből, átlagosan 62 0C hőmérséklettel tör a felszínre. Ásványi anyag-tartalma literenként több mint 1.000 mg. Gyógyászati szempontból legjelentősebb ásványi anyaga a 2 vegyértékű kénvegyület, a karbon szulfid (COS), amely gáz alakban a vízben oldott állapotban nyomás alatt van. A kifolyó vízben, nyomás alól felszabadulva azonnal bomlani kezd, átalakul kénhidrogén-gázzá, amely jellegzetes szagát adja. A vízben apró szemcsékben kiváló elemi kén jól megfigyelhető a medencében is oldalfényben. 1 liter gyógyvízben 12 mg körüli mennyiségben található a karbonit szulfid. Ezt a vegyületet egyébként korábban nem ismerték, az 1860-as években itt fedezték fel, a gyógyvíz kémiai elemzésekor. A bőrön át és belélegezve egyaránt igen aktívan szívódik a szervezetbe: felszívódása 150-szeres a négy vegyértékű kénvegyületekkel (szulfátokkal) szemben.

Szervezetünkben, az ízületi porcok felépítésében olyan szerves molekulák vesznek részt, amelyeknek fontos eleme a két vegyértékű kén. A mozgásszervi betegek 90%-a degeneratív ízületi és – gerincbántalmakban szenved. Elsősorban a teherviselő ízületek: csípők, térdek, bokák üvegporcai mennek tönkre. Mechanikai túlterhelés (nagy testsúly), fokozott klinikai tünetekben –fájdalom, duzzanat, mozgás-korlátozottság – nyilvánul meg. A porcot alkotó kéntartalmú vegyületek ismételt felépülésében, pótlásában jut fontos szerephez a szervezetbe jutó kén, amely bizonyítottan be is épül a porcokba. Ez a gyógyvíz kémiai hatása. Ezen kívül részt vesz még a gyógyításban: a víz felhajtóereje, a hidrosztatikai nyomás-, amelynek révén a vízben csökken a testsúly, azaz a teherviselő ízületek terhelése-, a hidrodinamikai hatás, valamint a hőhatás. A harkányi gyógyvíz nemcsak a mozgásszervi betegségben szenvedőknél fogalom! Gyógyulnak a krónikus nőgyógyászati gyulladások is megszűnhet a gyulladás okozta sterilitás. Régebbi vizsgálataink szerint az itt kezelt steril nők 30%-a esett teherbe.

Gyógyfürdőkórház


A kórházat 1954-ben alapították, ekkor az orvosok száma 4, az ágyaké 120 volt. 1965-ben új, modern szárnnyal és konyhával bővült. 1977-ben ismét új szárnnyal gyarapodott és 1983-ban építették meg a harmadik szárnyat. 1986-ban adták át a balneológiai és fizikoterápiás részleget, mely a hagyományos és modern gyógyítási módok alkalmazását teszi lehetővé.

Egészségügyi ellátás


Harkány egészségügyi ellátását az 1989-ben átadott egészségházban végzik. Itt kapott helyet két felnőtt háziorvosi, a gyermek háziorvosi szolgálat, valamint két fogászati szakrendelő, ezen kívül gyermek fül-, orr- gégészeti szakrendelés is van hetente. A szolgálat korszerűen felszerelt rendelővel rendelkezik.

Egészségház / Cím: 7815 Harkány, Kőrösi Csoma Sándor utca 43. - Telefon: 06-72/480-217

Thermál gyógyszertár / Cím: 7815 Harkány, Arany János utca 14. - Telefon: 06-72/480-453

Térkép


Térkép Harkány városának honlapján

Térkép megtekintése

Források, kapcsolódó weboldalak



Harkány város honlapja

Harkányi Gyógyfürdő honlapja

Részletes történelem

Copyright © Áron Vendégház. | Készítette: DuraSoft | Valid XHTML 1.1 | Valid CSS 2.1